Counter Strike : Teljes a káosz a játék motorját illetően

A Counter Strike játékok évek óta hihetetlen népszerűségnek örvendenek. Ha pontosak szeretnénk lenni a Counter Strike 1.6 volt az egyik olyan játék még a 90-es években ami megteremtette a ma ismert Esport alapjait. Ezt a hagyományt vitte tovább később a Source majd a GO is. A Counter Strike : Global Offensive már több mint 10 […]

A Cyberpunk 2077-et levette a Sony a PlayStation-áruházból

A Cyberpunk 2077 az a játék volt amit játékosok tízezrei vártak már évek óta és bármilyen meglepő a többszörösen elhalasztott megjelenés is nem vett el semmit az érdeklődésből éppen csak még jobban fokozta. 2020 év végén a játék még közel sem volt a kiadható állapotban azonban a fejlesztőknek döntenie kellett : várnak még a kiadással, […]

A Nintendo Switch eladásai meghatározóak a konzol piacon

Hivatalosan is napvilágot láttak a Nintendo legfrissebb üzleti jelentései, miszerint a lassan 3. évébe lépő Nintendo Switchből 50 millió példány talált gazdára. Valamint a hozzá fejlesztett exkluzív címek tavaly is szép eredményt értek el. Annak ellenére, hogy a konzolt már nem számít hardware szinten csúcs technológiának, valamint nem rendelkezik elsöprő forradalmi újítással a gyorsan terjeszkedő […]